Hamburgerbuci házilag

Szinte minden Márton-nap környékén eszek valamilyen libával összeköthető ételt, no nem azért, mert annyira babonás lennék, hanem ert egyszerűen finom, és a naptár elegánsan emlékeztet, hogy ideje libát enni, az év többi részén tényleg eszembe sem jut.

Idén a szüleimnél ettünk sült libacombot, az iskolai Márton-napi megemlékezésen pedig libazsíros kenyeret, ez így pont elég is volt, de vendégeket vártunk vasárnapra, közös program után, így valamit ki kellett találnom. A vendégek három csemetéjük mellett az én hármam már kicsit sok egy igazi leülős ebédhez (ehhez még kicsik a gyerekek) így olyat kellett kitalálni, amit gyorsan meg tudunk enni, nincs vele nagy gond.

img_2698

Ezért kitaláltam, hogy libaburger lesz, amihez jól megy a lilahagymalekvár. A libasülthöz hagyományosan párolt lilakáposzta jár, de az nem az igazi hamburger mellé, úgyhogy lila coleslaw-val oldottam meg, ami egy amerikai káposztasaláta répával, hagymával összeaprítva, sóval, nagyon pici ecettel és tejföllel összekutyulva. A KFC gyorséttermeiben ilyet adnak a rántott csirke mellé, csak fehérkáposztából.

A libacombokat megsütöttem, pont úgy, ahogy itt leírtam.

 

 

Már csak a hamburger buci maradt hátra, ennek a receptjét írom most ide:

Hamburger buci (8 darabhoz)

  • 450 g liszt
  • 40 g cukor
  • 7 g (1 zacskó) szárított élesztő
  • 120 ml langyos víz
  • 120 ml langyos tej
  • 1 tojás
  • 55 g puha, de nem olvasztott vaj
  • 1 kk só

A tetejére a kenéshez:

  • 1 tojás
  • 1 ek víz
  • fél kk cukor
  • szezámmag

A lisztet keverd össze az élesztővel, cukorral és a sóval, majd add hozzá a vizet, tejet, tojást, végül a vajat. Legalább 8 percig dagaszd (kézzel vagy géppel), hidd el, megéri! Takard le folpackal (én zuhanysapkát használok erre a célra), és hagyd kelni, míg kétszeresére nem nő (ez másfél-két óra is lehet!). Ha megkelt, borítsd óvatosan lisztezett deszkára és kicsit lapogasd el a tenyereddel. Vágd 8 részre, és mindegyik részből gyúrj gombócot úgy, hogy a tészta szélétbehatjod a tészta alá, majd fordítasz rajta vízszintesen, és gyakorlatilag körbe-körbe alágyűröd a tésztát, így tökéletes buciformát kapsz. Bélelj ki sütőpapírral egy tepsit, és erre tedd a bucikat. Fedd le konyharuhával, és 30-40 percet hagyd pihenni. Ezalatt másodszor is megkel. Gyűjtsd be a sütőt. 170 fokra. Ha megkeltek a bucik, keverd össze a tojást, vizet, cukrot, és ecsettel kendd meg ezzel a bucik tetejét (ettől lesz szép barna fényes, ha nem kened meg, világos matt marad), majd szórj rájuk szezámmagot (vagy mákot, vagy sajtot, vagy semmit). 30 perc alatt gyönyörűen megsülnek, a színűk elárulja, ha kész vannak. Azonnal fogyasztható, hosszan ne tárold, mert kiszárad, ha későbbi időpontra sütöd, kihűlés után fagyaszd le (én egyből két adagot csináltam, és fagyasztottam).

Tökéletes hamburgerhez, vagy simán puffancsnak szendvicskészítéshez. Nagyon puha, de formatartó, tökéletes recept.

Márton-napi libasült


Libát tényleg kb. évente egyszer sütök, egész egyszerűen azért, mert a kacsa számomra elérhetőbb. Viszont Márton napkor nem kell sokat agyalnom, mert a libát pont úgy kell sütni, mint a kacsát.

Általában combot veszek, és néhány mellet, egészben még nem sütöttem, a gyerekek mellett sokkal egyszerűbb bedobni pár combot a sütőbe, mint az egész állattal küzdeni, különösen sütés után, és persze úgyis mindenki combot akar enni 🙂

A libacombot csupán besózom, és bőrrel felfelé beteszem egy mély tepsibe, vagy hőálló tálba. A hízott libacombnak annyi a zsírja, hogy semmi más zsiradék nem szükséges hozzá, és az íze is akkor a legteljesebb, ha csak sót használsz. Az előkészületek tehát túl nagy erőlködést nem igényelnek, mehet a sütőbe, 160 fokon (tehát alacsony hőmérsékleten) kb. 2 órát érdemes sütni, ez mennyiségtől független, ha egyet sütsz, akkor is, ha egy egész tepsivel, akkor is, mert a combok mérete számít, ha közel azonos méretűek, akkor nincs gond. A mély tepsi azért kell, mert sok lesz a zsír, és kisebb eséllyel öntöd magadra, amikor kiveszed a sütőből (ha olyan a sütőrácsod, amit ki tudsz húzni sínnel, érdemes használni, és külön kivenni egy tálba a combokat sütés után, és a zsírt a tepsivel csak akkor, ha már kicsit kihűlt).

A libamellet sütheted a combokkal együtt a tepsiben (hamarabb megsülnek, picit szárazabb lesz így), de külön tepsiben, és

serpenyőben is. A lényeg, hogy a bőrét beirdald, itt is elég a só (inkább készíts egy jó mártást, mint a húst fűszerezd túl).

Ha tepsiben sütöd, akkor bőrével felfelé, 160 fokon 1-1,5 óra alatt készen van – attól függ rózsaszínre, vagy jól átsütve szeretnéd. Serpenyőben sütve mindig a bőrös felén kezdd, plusz zsiradék nem szükséges. Rózsaszínhez mindkét oldalán 15 percet süsd (forgasd néha, de a bőrén kezdd), jól átsütött állaghoz pedig 20-20 percet. Láthatod, hogy 1-2 libamellnél még jópofa a serpenyő, de nagyobb mennyiségnél inkább a tepsis módszert válaszd.

images

A libamáj megkerülhetetlen Márton napon, és jól is van ez így 🙂 A libamájat erezd ki (középen kicsit szétnyitod, és már látod, mit kell kivenni – csak megfogod az eret, és kihúzod). Ne félj, ha nagyon szétnyomkodtad, ügyesen vissza tudod formázni, olyan mint egy törékeny gyurma. Ha egyben szeretnéd megsütni, akkor tedd egy hőálló tálba, sózd, borsozd, adj hozzá egy kevés kakukkfüvet, és, ha tökéletes ízű libamájat szeretnél, egy kevés tokaji aszút, vagy hasonló, édes desszertbort. Ezután 180 fokon (előmelegített sütőben) süsd 20-30 percig. Ha azt látod, hogy kezd összeesni, vedd ki, de nem kell megvárni ezt a pillanatot. Ezután tegyél rá alufóliát, hagyd hogy kihűljön, majd tedd be a hűtőbe, hogy teljesen megdermedjen.

Ha melegen, szeletelve szeretnéd enni, akkor vágd fel 1-1,5 centis szeletekre, és száraz serpenyőben pirítsd mindkét oldalát 2-2 percig. Ne sózd meg, csak a végén, különben a nedvességtartalmát elveszíti, és a serpenyőt is lehűti ezzel. Tegyél mellé néhány almakarikát, és pirítsd együtt a májból kifolyó zsiradékon. Egy kevés aszú most sem árt, néhány evőkanál elég (konyak is lehet), ahogy elpárolgott az alkohol, kész is az ételed. Salátán, vagy pirított kenyérrel az almával rétegezve tálald.

A libához a krumpli, párolt lilakáposzta illik hagyományosan, de érdemes a lilahagymalekvárt is kipróbálni mellé.

 

Háziasszonyből Konyhatündér?

4 hetes, ingyenes minitanfolyam, ami segít, hogy háziasszonyból konyhatündérré válhass!

Áfonyás-diós-zabpelyhes banánkenyér

img_2490A banánkenyér egy csuda jó dolog, mert a banán bármely érettségi fokában sikeresen felhasználható, főleg akkor, amikor az elfelejtett banánhoz már hozzányúlni sincs kedved. Ráadásul a banán használható zsiradék helyett süteményekben (nem mondom hogy pont olyan állaga lesz, de erről lentebb), így szinte teljesen zsiradék mentessé (pápá kalóriák!) tehető a süti. Ebben a receptben még fokozom az egészségfaktort zabpehellyel és teljes kiőrlésű liszttel.

 

 

 

 

Hozzávalók (egy hosszúkás kenyérformához)

  • 3 érett banán
  • 2 tojás
  • 0,5 bögre tej vagy joghurt (kefír)
  • 1 bögre (250 ml űrtartalmú edény) liszt
  • 1 bögre teljes kiőrlésű liszt
  • 1 bögre zabpehely
  • 1 bögre (fagyasztott) áfonya, helyette alma felkockázva, vagy aszalt gyümölcs
  • 0,5 bögre nádcukor
  • 1 marék dió + pár szem a tetejére
  • 1 kk sütőpor
  • fahéj, vanília, gyömbér ízlés szerint
  • opcionális: 3 ek vaj

A banánokat villával szétnyomkodom, hozzáadom a tojást, a tejet, majd a többi hozzávalót. A sütőtálba sütőpapírt teszek, majd beleöntöm a masszát, és 180 fokon kb 30 perc alatt készre sütöm. Az alapreceptel egy kicsit keméyn puding állagú, de vágható sütit kapsz, ha teszel bele vajat, akkor sütiszerűbb, morzsásabb lesz.

 

Háziasszonyből Konyhatündér?

4 hetes, ingyenes minitanfolyam, ami segít, hogy háziasszonyból konyhatündérré válhass! Regisztrálj most!

Almás morzsa (crumble)

Az almázs morzsa, vagy ahogy talán még ismered, a crumble a piték lehető legegyszerűbb verziója. Annyira, hogy a pite alja lemarad, vagyis szó nincs tésztagyúrásról, nyújtásról. Egész egyszerűen kiválasztod a gyümölcsöt (legyen mondjuk szezonális, ez a legegyszerűbb), és némi pucolás, és darabolás után összekevered kevés cukorral (gyümölcstől és ízléstől függ a mennyiség), fűszerekkel (vanília, fahéj, gyömbér, menta stb). Egy hőálló tálba teszed a gyümölcsöt, és elkészíted a morzsát. Konkrét receptet nem érdemes használni, inkább arányokat, attól függően, hogy vastagabb, vagy éppenhogyegykicsi morzsaréteget szeretnél.

A morzsához 1 egység vajat keverj össze ugyanennyi cukorral és két egység liszttel. Tehát például: 50 g vajhoz keverj 50 g cukrot és 100 g lisztet. A vaj lehet kókuszzsír is, a cukor lehet barnacukor, nádcukor, a liszt lehet teljes kiőrlésű, sőt, zabpehely is. Fűszerezheted kedved szerint. Morzsold össze az alapanyagokat, szórd a gyümölcsre és tedd be a sütőbe, 180 fokon süsd, míg aranybarna nem lesz a teteje (az idő erősen függ a mennyiségektől, de elrontani nehéz 🙂 ). Ezalatt az idő alatt a gyümölcs is összesül.

Tálalhatod fagyival, vaníliaszósszal, csokiszósszal, készítheted egyszemélyesre is, szóval tényleg egy joker desszert.

 

Fahéjas-almás granola

A granola tulajdonképpen egy ropogós műzlialap, az, amit minden müzliben megtalálsz, csak ez egy házi verzió – ennek többek között az is az előnye, hogy annyira készíted édesre, amennyire szeretnéd. Dúsíthatod aszalt gyümölccsel, csokidarabokkal és magokkal is (mandula, dió, mogyoró).

Ez most egy fahéjas-almás ízű granola, merthogy ősz van ugyebár és ez az ízvilág tipikusan őszi (és nagyon nagyon szeretem).

Hozzávalók:

/Ha van bögrés mérőszetted, akkor az 1 bögre (cup) mennyiséget használhatod, ennek híján egy akármilyen bögre is megteszi. Vagy használd a mértékegység átváltót.

  • 1 bögre zabpehely
  • 1 bögre puffasztott rizs (ázsia boltban vettem, de tescóban is láttam már)
  • 1 bögre puffasztott quinoa (Aldiban vettem)
  • 1 bögre hajdinapehely (Ázsia bolt, tesco)
  • fél bögre juharszirup (Lidl, Dm, Aldi)
  • 3 ek olvasztott vaj
  • 1 bögre aszalt almadarab (bárhol kapható, almakarika is jó, feldarabolva)
  • 1 ek fahéj

A hozzávalókat egy tálban alaposan összekeverem. A sütőt előmelegítem 180 fokra. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, és azon egyenletesen eloszlatom a keveréket. 30 perce beteszem a sütőbe – figyeld hogy meg ne égjen! Lehet, hogy kevesebb is elég. Ha kezd színe lenni, akkor már jó.

Hagy kihűlni, és fantasztikusan ropogós, édes (de alig cukros) műzlialapot kapsz. Szórhatod tejbe, joghurtba, gyümölcssalátára, de még fagyira is 🙂

 

 

 

Háziasszonyből Konyhatündér?

4 hetes, ingyenes minitanfolyam, ami segít, hogy háziasszonyból konyhatündérré válhass! Regisztrálj most!

Pin It on Pinterest